Befektetés Önmagunkba

Nem vihetjük magunkkal halálunk után sem a bankszámlánkat, sem a ruháinkat. Minden, amit felhalmoztunk mulandó. Az egyetlen, ami tovább él belőlünk az az emlékünk. Így hát nem mindegy hogyan éljük le a megadatott akár 70-80 évet.

Mennyit érek?

Rengetegen vannak, akik szerencsésnek mondhatnák magukat, azonban nem ismerik fel, hogy miben is áll szerencséjük. Robotként élik életük nagy részét, olyan célokat hajszolva, melyek nem feltétlenül hozzák el sem a boldogságot, sem a megnyugvást. Még több pénzt felhalmozni, még többet élni, kifacsarni az életből. Fel sem merül sokszor, hogy én mit adok cserébe?

Ha az anyagi célok elérésének hátterében az áll, hogy csak akkor vagyok értékes, ha sok pénzem/ruhám/barátom van, akkor sosem lesz elég semmiből, s csalfa önigazolás keresésünk kártyavárként omolhat össze egy rosszabb periódus során.

A természet mindig egyensúlyra törekszik. Valójában az adok-kapok harmóniája az élet minden területén megjelenik, így ha minél többet veszek el az élettől, és cserébe én semmit sem adok másoknak, előbb-utóbb kiürül ez a forrás.

Mit tehetek?

Aki lelke mélyén szegénynek, értéktelennek érzi magát, az életbeli bizonytalanságból fakadóan törvényszerűen pótcselekvésekbe menekül, élete kiüresedhet és csak évekkel később döbben rá, hogy leélte úgy az életét, hogy valójában egy percig sem szerette a munkáját, nem vállalhatta fel véleményét, és megalkuvás volt az élete.

Valójában mindannyian gazdagok vagyunk. Ki ebben, ki abban, de biztosan talál mindenki olyan dolgot a lelkében, melyből adhat másoknak. Nem kell feltétlenül anyagi áldozatot hozni, ha valakinek nem teszik lehetővé az életkörülményeik. Mégis hányszor láttunk már példát arra, hogy idős emberek mennyire segítőkészek és jólelkűek még a mélyszegénység határán is.

Semmibe sem kerül egy biztató mosoly, egy ölelés – mégis kevesen teszik meg. Félrenézünk, ha segíteni kell másokon, legyen szó egy babakocsiról a buszon, vagy valakiről, aki elesett az utcán. Hiszen – tévesen – úgy gondolják, egyszer valamikor nekik sem segítettek, ő miért viselkedjen másképp, mi köze ahhoz az idegen emberhez?

Számvetés azzal, amim van

Vajon hálás vagyok-e azért, hogy van fedél a fejem felett, és hogy meg van mind a 4 végtagom, vagy természetesnek veszem-e mindezeket? Ha hálát kezdek el érezni mindaz iránt, ami már most jól működik az életemben, akkor kinyílok a világ felé. Boldogság fog eltölteni, és egy pillanatra megelégszem azzal, ami van. Örülni fogok mások sikerének és tudni fogom, hogy gazdag vagyok legbelül, mert képes vagyok önzetlenül adni másoknak. Legyen az egy megsütött sütemény, amit átviszel a szomszéd öreg néninek, vagy egy pár órás önkéntes munka.

Sohasem késő változtatni. Senki sem úgy fog emlékezni rád, hogy milyen anyagi sikereket értél el, hanem, hogy mit adtál nekik, és hogy az életük megváltozott általad, mert egyszer valamikor ismerhettek Téged.

Csodaszép napokat kívánok Neked! 

Dia

A hit megdöbbentő ereje

„Ha nem hiszünk abban, ami még nincs, de lehet, akkor semmi értelme fákat ültetni, gyerekeket a világra hozni vagy akár a napfelkeltében gyönyörködni." Nora Roberts

 Sokszor hallottuk már olyanok történetét, akik nehéz, akár évekig tartó nehézségből felálltak, betegségből gyógyultak meg, olimpiákat nyertek, vagy egyszerűen csak meghaladták önmagukat. Ilyenkor lelkünkben fény gyúl, szívünk megtelik reménnyel, hittel. Ha nekik sikerült, akkor talán a mi problémáink is megoldhatóak. Majd éljük tovább az életünket, és a nehézségek ugyanúgy jönnek, mi pedig megküzdési stratégiáink függvényében próbáljuk megoldani őket, szinte ugyanúgy ismételve önmagunkat. De ki, vagy mi az, ami nem teszi lehetővé, hogy megváltozzunk?

A válasz természetesen - mint mindig – önmagunkban keresendő. A megoldás azonban nem olyan egyszerű, mint azt elsőre gondolnánk.

Hitrendszereink szövevényes hálója

Vajon elgondolkodtál-e már azon, hogy egy-egy a világról alkotott hited, hitrendszered negatív hatással is lehet az életedre? Régóta tudjuk, hogy döntéseink, viselkedésünk 88%-át a tudatalatti beidegződések határozzák meg, a maradék 12% csak a tudatos elme hatása. Magunkról és a világról alkotott legmélyebb meggyőződéseink meglepő módon életünk első 7 éve során alakulnak ki. Elsősorban mindazon viselkedési mintázatok, melyekkel születésünktől kezdve gyermekkorunkban szembesültünk. Szüleink, testvéreink, nagyszüleink hozzánk és egymáshoz való viszonya, melyeket nem feltétlenül észleltünk tudatosan.

Mivel sokáig az édesanya szinte szimbiózisban él gyermekével, ezért érzéseiket, félelmeiket már magzati korban átvehetik, kutatások alapján a magasabb empátiakészség miatt a leánygyermekek sokkal magasabb százalékban, mint a fiúk. Ugyanezen időszak alatt szintén nagy hatással van a magzatra, hogy ellenkező neműnek várják-e. Életre szóló sérülések is kialakulhatnak ezekből a megfelelési kényszerekből. Míg gyarapszunk, növekszünk folyamatosan a külső behatások alapján alakul ki én-tudatunk, sérülékeny és gyorsan reagál a külső ingerekre. Nem mindegy tehát, hogyan nevelkedünk. Szeretetteli légkörben, vagy frusztrált, stresszes környezetben.

Előfordul azonban, hogy semmilyen látható, racionális előzménye nincs az életben felbukkanó problémáknak. Párkapcsolati gondokkal küszködünk, holott szüleink szeretetben élnek, önbizalomhiányunk van, pedig semmi okunk rá. Látszólag érthetetlen a helyzet, pedig valahonnan hoznunk kell a mintázatot. Akárhonnan is jöjjenek, tudd, hogy befelé fordulással, és önelemzéssel a mintázatokat fel lehet oldani.

A csend ereje

Bármilyen hozzád közel álló módszert, segítőt, akár terapeutát választhatsz. Azonban tudd, hogy a legnagyobb rálátással csak te rendelkezel. Létezik benned egy erő, mely képessé tesz megoldani a problémáid, ha megtalálod önmagadban. Ez a belső hang, mely olyan halkan szól hozzád, hogy talán már nem hallod. Ő az, aki megszólalt vészhelyzetben, amikor nem volt időd gondolkodni. Amikor tetted, amit tenned kellett.

A válaszok benned vannak, hisz belőled fakadt mind. Mikor valami nem működik az életedben, elcsendüléssel, befelé fordulással megfejtheted okaikat. Végy pár mély lélegzetet és próbálj meg kiüríteni minden gondolatot a fejedből, ha jönnek is, mennek is már tovább. Kérdezd meg magadtól, ki az, aki bennem azt hiszi, képtelen vagyok megoldani ezt a problémát? Kitől vettem át ezt a mintát és megoldási stratégiát? Ha ilyenkor a szemed előtt megjelenik valaki, vagy egy élethelyzet, az nem véletlen. Tudatalattid pontosan emlékszik mikor és mit tanultál.

Élethelyzeteidet ne a probléma szintjén közelítsd meg. Képzeld el magadban, hogy a probléma fölé kerülsz, lásd magad külső szemlélőként, vizsgáld meg a szituációt olyan objektíven, amennyire csak telik tőled. Éld bele magad mások helyzetébe, érezd át, vajon ők mit érezhetnek? Ha ezzel kész vagy, engedd el, mosd át magadon az érzéseket, képzeld el, hogy meg van benned a képesség, hogy felold őket. Mindennapi megerősítéseket is használhatsz, akár a tükör előtt hangosan mondva. Például: „Tudom, hogyan éljem szeretetben, konfliktusmentesen az életemet." Bármivel behelyettesítheted, amiről úgy érzed, szükséged van rá megerősítésként.

Egy dolog azonban nagyon fontos: Minden alkalommal érezd át, hogy ezek már megvannak benned!

Sok sikert kívánok az önmagad felé vezető úton!

Szeretettel,

Dia